De vajon leírható-e egyáltalán valami ennyire személyes?
Az alkalmazás – és a hozzá hasonló eszközök – segíthetnek az orvosoknak és a gondozóknak. Különösen hasznosak lehetnek azok ellátásában, akik nem képesek elmondani, mit éreznek. De messze nem tökéletesek. Ráadásul számos kényes kérdést vetnek fel arról, hogyan éljük meg, hogyan kommunikáljuk, és hogyan kezeljük magát a fájdalmat.
Mennyire fáj?
A fájdalom leírása az egyik legnehezebb dolog az orvosi kommunikációban. Amikor valakit megkérnek, hogy értékelje a fájdalmát egy tízes skálán, a legtöbben tanácstalanul állnak a kérdés előtt. Mit jelent pontosan a „legrosszabb elképzelhető fájdalom”? Mihez viszonyítsunk? egy régi betegséghez, egy balesethez, vagy egyszerűen ahhoz, amit most érzünk?
A fájdalom szubjektív: ami valakinek tízes, az másnak lehet csak hatos. Az emlékek, a félelem, a fáradtság vagy akár a pillanatnyi hangulat mind befolyásolják, hogyan érzékeljük és értékeljük. Ezért nehéz egyetlen számmal leírni valamit, ami egyszerre testi és lelki, múltbeli tapasztalatokból és jelen érzésekből áll össze.
Az élmény szubjektív
Valójában mindannyian másképp éljük meg a fájdalmat. Teljesen szubjektív élmény, amit befolyásol a múltunk, a hangulatunk és az, mit várunk el egy adott helyzettől. Az is, ahogyan leírjuk, emberenként hatalmas különbségeket mutat.
Ez nem új felismerés. Már az 1940-es években Henry Beecher aneszteziológus megfigyelte, hogy a sebesült katonák sokkal ritkábban kértek fájdalomcsillapítót, mint a hasonló sérülésekkel civil kórházba került emberek. Talán bátrak akartak maradni, vagy egyszerűen szerencsésnek érezték magukat, amiért túlélték. Soha nem tudhatjuk, valójában mekkora fájdalmat éreztek.
Ebben a zavaros, nehezen mérhető rendszerben érthető a vonzereje egy egyszerű tesztnek, ami pontszámot ad a fájdalomnak, és segíti az orvosokat a megfelelő kezelésben. Pontosan ezt kínálja a PainChek nevű okostelefonos alkalmazás. Az app apró arckifejezéseket elemez — például a szájzug emelkedését vagy a szemöldök összeráncolását —, majd egy külön ellenőrzőlistán más fájdalomra utaló jeleket is rögzíteni kell. Úgy tűnik, jól működik, és már most használják kórházakban és gondozóintézetekben.
Mennyire megbízható az alkalmazás?
Az alkalmazás működését végső soron mégiscsak a szubjektív fájdalomleírásokhoz viszonyítják. Hasznos lehet azoknál, akik nem tudják elmondani, mit éreznek – például demenciában szenvedő betegeknél –, de azok esetében, akik képesek kommunikálni a fájdalmukat, aligha nyújt többletinformációt.
A probléma ezzel azonban nem ér véget. Még ha egy teszt pontosan ki is mutatja, hogy valaki fájdalmat él át, mit kezd ezzel az orvos? Legfeljebb fájdalomcsillapítót írhat fel. Csakhogy a legtöbb ilyen gyógyszert rövid távú, akut fájdalomra fejlesztették. Ha a beteg krónikus fájdalomtól szenved, és emiatt grimaszol, a kezelési lehetőségek már jóval korlátozottabbak – figyelmeztet Stuart Derbyshire, a Szingapúri Nemzeti Egyetem fájdalomkutató neurológusa.
Derbyshire már 2010-ben is részt vett olyan londoni kutatásokban, amelyek agyi képalkotással próbálták mérni a fájdalmat. Tizenöt év telt el azóta, de a fájdalmat mérő agyszkennerek még ma sem részei a klinikai gyakorlatnak.
Lesz-e fájdalommérő?
Az a pontozási rendszer is a szubjektív fájdalomleírásokra épült. Ezek a beszámolók – ahogy Derbyshire fogalmaz – „be vannak égetve a rendszerbe”. Nem tökéletes megoldás, de végső soron továbbra is ezekre az ingadozó, formálható és néha ellentmondásos önleírásokra kell támaszkodni. Ennél jobbat egyelőre nem ismerünk.
Derbyshire szerint soha nem fog létezni egy „fájdalommérő”, ami pontosan megmutatja, mit él át valaki. „A szubjektív beszámoló marad az arany standard és valószínűleg mindig is az lesz” – mondja.
