Mi van, ha a rák nem egy betegség, hanem egy kommunikációs hiba? Mi van, ha a sejtjeink nem buta építőkockák, hanem apró intelligenciák, akiket „meg lehet győzni” arról, hogy növesszék vissza egy levágott végtagunkat? Michael Levin, a Tufts Egyetem professzora nem sci-fi író, hanem a világ egyik legelismertebb biológusa, aki laboratóriumában már most olyan dolgokat művel, amikre a tankönyvek szerint nem lenne lehetőség. A Lex Fridman Podcast legújabb adásában Levin egy olyan világképet vázolt fel, ahol az élet, az MI és az anyag közötti határok teljesen elmosódnak.
Ha belenézel a tükörbe, egyetlen entitást látsz: magadat. Michael Levin szerint azonban ez illúzió. Amit te „én”-nek hívsz, az valójában milliárdnyi apró intelligencia – a sejtjeid – kollektív tudata. Levin kutatásai alapjaiban rengetik meg azt, amit a biológiáról, az intelligenciáról és magáról az életről gondoltunk. Szerinte nem az a kérdés, hogy valami él-e vagy sem, hanem az, hogy mennyire „meggyőzhető”.
A meggyőzhetőség spektruma
Levin egyik legizgalmasabb elmélete a „Spectrum of Persuadability”, azaz a meggyőzhetőség spektruma. A hagyományos tudomány hajlamos mindent vagy élettelen tárgyként (mint egy kő), vagy tudatos lényként (mint egy ember) kezelni. Levin szerint azonban ez tévedés. Minden rendszer elhelyezhető egy skálán.
„Ha meg akarod javítani a testedet, milyen eszközöket használsz?”
– teszi fel a kérdést. Egy mechanikus óránál a fizikai beavatkozás (csavarhúzó) működik. De a sejtjeinknél? Levin szerint a sejtek nem gépek, hanem ágensek. Nem „megszerelni” kell őket, hanem „kommunikálni” velük. A laboratóriumában békák levágott lábait növesztették vissza, nem génszerkesztéssel, hanem bioelektromos jelekkel. Gyakorlatilag „rábeszélték” a sejteket, hogy építsenek végtagot.
„A sejtek már tudják, hogyan kell lábat építeni. Nekünk csak a parancsot kell kiadnunk, nem a mikromenedzselést végezni”
– állítja.
A kognitív fénykúp: mennyire vagy intelligens?
De mitől lesz valami intelligens? Levin bevezeti a „kognitív fénykúp” (Cognitive Light Cone) fogalmát. Ez azt jelöli, hogy térben és időben mekkora az a terület, amivel egy lény törődni képes.
- Egy baktérium fénykúpja: Csak a közvetlen környezetét érzi (cukorkoncentráció) és a jelen pillanatban él.
- Egy kutya fénykúpja: Törődik a gazdájával, emlékszik a tegnapra, és várja a holnapi sétát, de nem aggódik a tőzsdei árfolyamok vagy a klímaváltozás miatt.
- Az ember fénykúpja: Képesek vagyunk évszázadokban gondolkodni, és olyan dolgokért aggódni, amik a bolygó másik felén történnek.
Ez a modell azért zseniális, mert alkalmazható a mesterséges intelligenciára (MI) is. Egy mai MI fénykúpja talán még kicsi (a promptra reagál), de rohamosan tágul. Levin szerint az intelligencia nem az agyszövet kiváltsága; bármilyen rendszernek lehet „elméje”, ha képes célokat kitűzni és azokért tenni.
Idegenek a testünkben
A beszélgetés egyik legprovokatívabb része az volt, amikor Levin az „idegen intelligenciákról” beszélt. Nem a Mars lakóira gondolt.
„Mindenki azt kérdezi, vannak-e idegenek. A válasz az, hogy igen, tele van velük a szoba”
– mondja Levin. Amikor egy embrió fejlődik, az nem egy tervrajzot követ, hanem a sejtek egymással kommunikálva, kollektíven oldják meg a problémákat. Ha egy ebihal szemét a farkára ültetik át, az agya képes átprogramozni magát, hogy lásson a farkán keresztül is. Ez egy idegen intelligencia működése a saját testünkön belül: az anyag képes alkalmazkodni és gondolkodni, agy nélkül is.
Ez a felismerés az orvoslás jövőjét is átírja. Ha a rákot nem „ellenségnek” tekintjük, amit el kell pusztítani, hanem olyan sejteknek, amelyek „kognitív fénykúpja” összezsugorodott (már nem törődnek a test egészével, csak a saját szaporodásukkal), akkor a gyógymód nem a mérgezés (kemoterápia), hanem a kapcsolat helyreállítása. Vissza kell őket kapcsolni a hálózatba.
A jövő mérnöksége: hackelni az életet
Levin víziója szerint a jövő mérnöke nem kódot ír majd szilícium chipekre, hanem biológiai rendszereket „győz meg”. Ez a szintetikus morfológia. Már most létrehoztak ún. „Xenobotokat” – békasejtekből épített, élő robotokat, amiknek nincs agyuk, mégis képesek labirintusokban tájékozódni és feladataikat elvégezni.
Ez felveti a kérdést: hol húzódik a határ gép és élőlény között? Levin szerint sehol.
„Az élet anyaga nem a szén vagy a víz, hanem az információ és a cél”
– vallja. Ez azt jelenti, hogy a jövő MI-jei és a jövő génmódosított élőlényei között a különbség elhanyagolható lesz. Mindkettő testet öltött elme lesz a fizikai térben.
Felkészültünk erre?
Michael Levin munkássága egyszerre ígér paradicsomi állapotokat (végtagok visszanövesztése, születési rendellenességek javítása szoftveres úton) és vet fel sötét etikai kérdéseket. Ha mindent intelligens ágensként kezelünk, hol kezdődnek a jogok? Van-e joga egy Xenobotnak? És ha a sejtjeinknek saját céljaik vannak, ki irányít kit valójában?
Egy biztos: a biológia évszázada nem a génekről fog szólni, hanem az elméről – legyen az húsból, fémből vagy tiszta elektromosságból. Ahogy Levin fogalmaz:
„A legszebb dolog, amit átélhetünk, a rejtély.”
És úgy tűnik, a legnagyobb rejtély nem a csillagok között van, hanem itt, a bőrünk alatt.
Mit tehetsz te?
A tudomány határai napról napra tágulnak. Ha nem akarsz lemaradni a jövő biológiai forradalmáról, kövesd a mivagyunk.hu-t, ahol érthetően magyarázzuk el a holnap áttöréseit!
