Az egészségügy jövője legalább annyira társadalmi, mint technikai kérdés. Miként tudjuk az algoritmusokat valóban emberibbé – és embert segítővé – tenni, hogy a betegből több maradjon, mint egy jól strukturált adatpont?
Algoritmus a rendelőben
Gondolkodtál már azon, milyen lenne, ha egy algoritmus is jelen lenne a rendelőben? Ha a tüneteidre nem csak egy doktor bólintana, hanem egy egész adattenger: valós időben tanuló, figyelő, elemző mesterséges intelligencia is? Ez ma már nem sci-fi: az MI most épp azon dolgozik, hogy mindannyiunk egészségügyi útját újraírja. De vajon tényleg közelebb kerülünk ezzel a gyógyuláshoz, vagy inkább személytelen adatpontokká válunk?
Digitális ikrek, a jövő beteghangja?
A digitális iker kifejezés az orvostudományban is meghonosodott. Ez egy olyan adat-alapú, MI-vezérelt modell, ami folyamatosan gyűjti és elemzi az egészségünkről fellelhető információkat. Genetikai, élettani, viselkedési és környezeti adatok egyvelegéből próbál „virtuális másolatot” alkotni. A gyógyító így egy pillanatfelvétel helyett mozgóképet kap rólunk. És elvileg korábban is felismeri, ha baj van, mint egy hagyományos vizsgálat.
Ez a folyamatos megfigyelés azonban egyszerre ígér megelőzést és jelent potenciális kontrollt. A rendszer akár 24/7-ben is figyelheti, mikor kezd romlani az állapotunk. Vajon nem válik-e idővel kockázattá is, ha minden rezdülésünket egy algoritmus monitorozza? A privát élettér elmosódhat, hiszen az egészség optimalizálandó céllá válik. Miközben a beteg saját története, szubjektív tapasztalata könnyen elveszhet a rengeteg adat között.
Diagnózis: párbeszéd vagy algoritmikus parancs?
A klasszikus gyógyítás lényege a visszacsatolás. A párbeszéd alatt az orvos kérdez, a beteg felel, a kép fokozatosan áll össze. Az MI-modellek ugyan egyre részletesebb képet tudnak adni rólunk, de a visszacsatolás náluk egyelőre főként technikai, nem pedig valódi, kétoldalú tanulási folyamat.
Az orvos–beteg kapcsolatból így orvos–MI–beteg folyamat lesz. De vajon kié a végső szó? Az adatokból dolgozó digitális ikrek gyakran nem képesek beépíteni a páciens élményeit, kétségeit vagy akár tévedéseit. Az algoritmus nem vitatkozik és nem kérdez vissza. A jövő igazi innovációja az lehet, ha a rendszerek tanulnak a betegektől, nem csak róluk.
Szakmai fékek és bizalmi válság
Nem csak betegekből vált ki kétségeket az MI-támogatott egészségügy. Az utóbbi évben egyre több orvosszakmai szervezet – például a brit BMA (orvosszakszervezet) – emelte fel a hangját az ellen, hogy kipróbálatlan vagy átláthatatlan algoritmusok nélkülözhetetlen szerepet kapjanak. Volt rá példa, hogy kollektíven megtagadták az „élesben” még nem bizonyított MI-rendszerek használatát. Ezzel a betegbiztonságot helyezték előtérbe a technológiai fejlődés előtt.
Nem véletlenül: több országban is robbant ki botrány abból, ha kutatók MI-oktatás céljára tömegesen elemeztek egészségügyi adatokat. Gyakran sajnos nem megfelelő jogi és etikai garanciák mellett. Az adatvédelem, az átláthatóság és a visszakövethetőség alapkövetelmény lett. Hiszen ha a páciensek nem érzik magukat biztonságban, a bizalmuk oda, és az egész rendszer sérül.
Emberi sorsok az adatrengetegben
Az MI egyelőre főleg adatpontokban lát minket, nem történetekben. A valódi áttörést az hozhatja, ha az emberi tapasztalat, félelem, bizonytalanság is bekerül a rendszerbe. Az egészségügynek át kell lépnie a puszta technológiai innováción. Új etikai infrastruktúrára, szemantikai eszközökre van szükség, hogy a páciens ne csak „monitorozható objektum” legyen, hanem aktív résztvevő. Egyben sorsa formálója is maradjon.
Partner vagy döntéshozó?
Az MI legnagyobb ígérete, hogy időben jelezhet apró változásokat, így forradalmasíthatja a prevenciót. De az adatok csak akkor válnak valódi tudássá, ha a rendszer megtanul érzékenyen reagálni a páciens visszacsatolásaira. Sőt, tanul a tévedésekből, konfliktusokból, egyéni élethelyzetekből is. A végső cél az kell legyen, hogy az orvos, a beteg és az algoritmus valódi tanulótársakká válhassanak. Nem egymás ellen, hanem együtt, újszerű párbeszédben.
Az egészségügy jövője (legalább annyira) társadalmi, mint technikai kérdés. Ahogy a technológia utat tör magának a rendelőkbe, úgy kell új etikát, új bizalmat és új együttműködési mintákat is teremtenünk.
