Mielőtt elolvasod
Öt éve, 2021 húsvétja előtt írtam az alábbi cikket, az akkor még aktív HVG-blogomra. Máltán ültünk, újra karanténban, és a fiam aznap lett öt éves. A világ körülöttünk bezárt, de a fejemben valami kinyílt – és elkezdtem arról gondolkodni, hogy a technológia nem fenyegetés, hanem menekülőút. Szabadság. Függetlenség.
Azóta eltelt öt év, és szinte ijesztő, mennyire aktuális maradt minden mondat. A mesterséges intelligencia ma már nem egy távoli ígéret, hanem a mindennapjaink része – mégis ugyanaz a kérdés lebeg a levegőben, mint akkor: te mit kezdesz vele? Alkalmazkodsz, vagy csak figyeled, ahogy a világ változik körülötted?
Amikor 2021-ben megjelent a WMN.hu-n a cikkem a közeljövő technológiai újdonságairól, sokan megmosolyogtak. Ma, 2026-ban a mivagyunk.hu főszerkesztőjeként mondhatom, hogy nem volt túlzás egyetlen szó sem. Sőt, a valóság messze túlszárnyalta azt, amit akkor el tudtam képzelni.
Ezt a szöveget most eredeti formájában közlöm, egyetlen betűt sem változtattam rajta. Hadd beszéljen magáért. Hadd mutassa meg, hogy az MI nem tavaly kezdődött – és hogy aki időben lépett, az ma már nem sodródik, hanem irányít.
Békés, boldog húsvétot kívánok minden olvasónknak!
Remélem, az ünnep nemcsak a pihenésről szól, hanem arról is, hogy megálltok egy pillanatra és felteszitek magatoknak a kérdést: mi van velem – és hol tartok a saját utamon?
Apropó, „mi van veled” – ha ez a kérdés nem hagy nyugodni, és vállalkozóként szeretnéd végre megérteni, hogyan használd az MI-t a gyakorlatban, akkor április 29-én, szerdán este Pécsett találkozunk a MI VAN VELED vacsoraesten. Nem webinár, nem tanfolyam – egy vacsora a Bistro Pianóban, ahol igazi vállalkozók mesélnek arról, hogyan kezdték, mit használnak, és mi vált be nekik. Pódiumbeszélgetés, személyes networking és egy este, ami után tudni fogod, merre indulj. A helyek száma korlátozott, mindössze 50 fő. Jegyek és részletek: mivanveled.kalmgrp.com
De most üljetek le, és olvassátok el, hogyan indult ez az egész – a Földközi-tenger közepén, egy sötét máltai estén.
*Az alábbi szöveg 2021 márciusában íródott Máltán, a második COVID-karantén idején. Változtatás nélkül közöljük.*
Máltai mesék
Tegnap este fél hétkor újra ránk olvasták az ítéletet. Bezárás. Szinte napra pontosan ugyanez történt egy évvel ezelőtt. Csak azért emlékszem mert ma van a fiam születésnapja, 5 éves lett. Különben szeretném elfelejteni. És így újra megkezdjük az évi rendes, húsvét előtti karantént.
Tavaly ezen a napon pakoltam ki az irodámat és rendeztem be a home office-t. Ha akkor valaki azt mondja, hogy idén még mindig itt tartunk és újra ez történik, kiröhögöm. És közben arra gondolok, hogy tulajdonképpen örülök most ennek. Gyönyörű a máltai tavasz, minden virágba borult már februárban, a tenger szikrázóan kék és idén a szokásosnál is többet süt a nap.
Lezárás ide vagy oda, a munkámat szerencsére el tudom végezni, hála a technológiának és a digitalizációnak. A férjem fodrászüzletére is vonatkoznak a korlátozások, így ő leghamarabb április 11-én nyithat ki újra. Köszönjük szponzorunknak, a máltai államnak, hogy tartalmassan tudjuk tölteni az elkövetkező 1 hónapot.
A tavalyi karantén boldogságát a szívem alatt hordom, első találkozásunkat július 1-jére várjuk. Félelemmel vegyes boldogság ez. Jelen állás szerint a férjem ‘’csak’’ egy látogató, így nem lehet bent velem a szülőszobában. Minden nap próbálom elhessegetni a gondolatot és a jóra összpontosítani.
Mi történne velünk ha nem lenne hozzáférésünk az internethez és egyéb technológiákhoz? A kérdés persze hipotetikus. Igen, sok szempontból talán egyszerűbb lenne az élet. De ez csak egy elméleti vita lehet, mert nincs visszaút.
Máltán évente minimum kétszer áramszünet van. Ez azt jelenti, hogy az egész sziget sötétségbe borul. Többnyire nyáron történik – a turista szezon kellős közepén – amikor a létező összes hűtő és légkondi max fokozatra van kapcsolva a 40 fokos hőségben és egész egyszerűen a sziget kapacitása véges. Felmondja a szolgálatot.
Amikor először éltük ezt át, mit ne mondjak, halálfélelmem volt. Arra gondoltam, hogy itt ülünk a Földközi-tenger kellős közepén egy viszonylag nem túl nagy szikladarabon a vaksötétben. Mobiltelefonok természetesen lemerülve, a laptop még éppen hogy bírja, de teljesen mindegy mert úgysincs internet. Ültünk a férjemmel a teraszon és csak néztünk, mint hal a szatyorban, hogy ilyenkor mi van.
Az első ijedtség elmúlása után az volt az érzésem, hogy milyen jó a csend és a sötétség. Kicsit kiszállni a taposómalomból. Semmi pittyegés, hogy üzenetem jött és a légkondi sem búg szakadatlanul.
Második fázis az elveszettség érzése. Jó jó, de mikor lesz már vége. Hirtelen fel akartam hívni anyámat és elintézni az összes dolgomat, megválaszolni az összes emailt. Persze csak azért, mert nem lehet.
Aztán hirtelen felgyulladnak a fények és minden visszatér a rendes kerékvágásba. Újra látjuk a kivilágított pálmafát az út másik oldalán.Az elkövetkező 1 hónapot annak szentelem, hogy még többet tanuljak a mesterséges intelligenciáról, a gépi tanulásról, a dolgok intenetéről, a blokkláncról. Arról, hogyan tudok még inkább függetlenné válni a rendszertől. Hogy az ilyen szerda estéken bejelentett döntések, ne lehessenek brutálisan drasztikus hatással az életemre. A családom életére.
Világmegváltó technológiák állnak rendelkezésünkre, csak meg kell ismernünk és megtanulni használni őket. Hogy ne kelljen kiszolgáltatottnak lennünk. Nem kergtem magamat abba az illuzióba, hogy a rendszer majd felkarol és meg leszek mentve. És ezt senkinek sem ajánlom.
A fajok közül nem a legerősebb marad fenn, és nem is a legintelligensebb. Hanem az, amelyik alkalmazkodik a változásokhoz.
