Az MI-korszak nem a hivatások végét hozza, hanem a közvetítő rétegek átalakulását. Ezzel pedig egy ősi kérdés is felmerül — mihez nyúl az ember, ha közvetlen hozzáférést kap a saját tudatához?
Egy hétfő reggeli kép
Egy magyar kkv-vezető hétfő reggel az irodájában ül, és a kávéja mellett feltesz három kérdést a chatbotjának. Az első egy ÁFA-szabállyal kapcsolatos, a második a biztosítási kötvénye egyik passzusáról, a harmadik arról, hogyan beszéljen a feleségével a hétvégi vitáról. Tíz perc múlva mindháromra ott a megoldás magyarul.
Régen ezekkel a kérdésekkel egy könyvelőhöz, egy ügyvédhez és egy pszichológushoz ment volna — három különböző találkozóra, három különböző áron. A közvetítők hivatása nem múlt el. Csak átalakult a piaca.
Ugyanez igaz a tévés kommentátorra, a háziorvosra, a tanárra. Akinek a szerepe a mások és az értelmezendő anyag közötti közvetítés volt, az most egy szabadabb hozzáférés árnyékában került. Most már nem a szükségességüknél kezdődik a vita. Hanem ott, hogy mit kezdenek ezzel a változással.
Sadhguru aranykora
Sadhguru, az indiai jógi, több éve visszatérően hirdeti, hogy az MI nem fenyegetés, hanem felszabadulás. A robotok és a chatbotok az ember helyett végzik a köztes munkát — az adatfeldolgozást, az értelmezést, a rutindöntéseket. Az ember számára pedig felszabadul az idő arra, hogy a saját tudatára figyeljen. Egy márciusi Harvard-panelbeszélgetésben ezt aranykornak nevezte. Az ő szóhasználatában ez az az idő, amikor az ember a tudatra koncentrálhat.
Sadhguru álláspontjának van egy érdekes éle. Az MI-nek nincs tudata és nincs szubjektív tapasztalata. A spirituális tradíciók ezredéves belső felfedezéseit egy chatbot nem teheti magáévá, mert az átélhető belső tér hiányzik hozzá. Ezért a jógi szerint az MI nem helyettesíti az embert. Csak felszabadítja a köztes munkák rabszolgaságából.
Ez egy radikálisan optimista nézet. Más MI-szakértők és filozófusok ennél óvatosabbak. De a tézis önmagában is kérdéssé válik. Ha igaza van, mire használjuk a felszabadult időt?
A magyar közvetítő rétegek
Magyar kontextusban a kérdésnek külön súlya van. Nekünk is megvannak a saját közvetítőink. Az egyházak a hit és a hívek között dolgoznak, a közmédiás elemzők a politikai történés és a néző között. Az ügyvédi karok és a könyvelőirodák a hivatal és a magánember közé ékelődnek. Egy magyar kkv-vezető legalább öt-hat ilyen közvetítőt fizet havonta — nemcsak pénzzel, hanem szakmai függéssel is.
Az MI-fordulat ezt a piacot mozgatja meg. Egy chatbot ma képes elolvasni egy adózási rendelkezést, egy munkaszerződést, egy biztosítási kötvényt, és érthető magyar nyelven elmondani, mit jelent. A kkv-vezetőnek ez nem ideológia. Költségvetési tétel.
A papi réteg sem maradt érintetlen. Aki csak hivatkozott — törvényre, könyvre, hagyományra —, az kiesik. Aki közösséget szervez, meghallgat, kísér, támogat, az marad.
Ivan Illich, ötven évvel előbb
Ivan Illich osztrák gondolkodó már 1971-ben megírta a Deschooling Society című könyvét. Az alaptézise az volt, hogy a modern társadalom központi hazugsága a közvetítő intézmények szükségessége. Iskola, kórház, közigazgatás — Illich szerint ezek nem szolgáltatnak, hanem fenntartják a saját nélkülözhetetlenségüket. A polgár nem magától tanul, gyógyul, intézkedik, mert a rendszer megtanította, hogy nem képes rá.
Az MI-fordulat Illich-prófécia ötven év késéssel. A közvetítők szembesülnek egy olyan technológiával, amelyik a legkisebb költséggel képes megkerülni őket. De akkor mit fogunk csinálni helyette?
Hamvas Béla különbsége
Hamvas Béla már a múlt század közepén megkülönböztette a vallást és a vallásosságot. A vallás szerinte a közvetítőintézmény. A vallásosság a közvetlen tapasztalat. Nálunk ennek a megkülönböztetésnek különös értéke van. A magyar kultúrában mély a vallás bürokratikus rétege, és a vallásosság mindig kicsit illegális volt mellette.
Ha Hamvasnak igaza van, akkor a Sadhguru által leírt aranykor magyar fordításban a vallásosság aranykora lehet. De csak akkor, ha valaki a felnövekvő nemzedéknek átadja ezt a megkülönböztetést. Az MI szabadabbá teszi a hozzáférést. A bölcsességet, amellyel a hozzáféréssel okosan élsz, attól még valakinek tovább kell adnia.
De tényleg felszabadít-e?
Persze van, aki erre azt mondja, hogy a közvetítők eltűnése nem szabadság, hanem új kiszolgáltatottság. Igaza is van. Egy magyar nyugdíjas számára a NAV-os ügyintéző helyett egy chatbottal beszélni nem felszabadulás. A digitális szakadék mély. Aki a régi közvetítő rétegtől függött, és nem tanul új közvetítőt választani, azt a piac magára hagyja.
És ott van a másik, finomabb gond. Az új közvetítő osztály — akit a prompt-rétegnek nevezhetünk — még épül, de már látszik. Akik megírják a kérdéseket, akik értelmezik a chatbot válaszát, akik a felelősséget viselik, ha az MI tévedett. Ez a réteg nem feltétlenül szabadabb a régi paptól. Csak más nyelven beszél, és más felszerelést használ.
A te belső tered
Az MI nem a közvetítők eltűnését hozza, hanem az új közvetítők korát. Rajtad áll, hogy ezt felismerd, és tudatosan válassz közöttük. Egy magyar olvasónak ez ma a digitális kor küszöbén a legfontosabb feladat. A pap, az elemző, a chatbot — mind csak addig hatalmas, ameddig te nem döntesz, kit engedsz a saját megértésed és a világ közé.
Sadhguru az aranykorról beszélt, ahol a robotok dolgoznak, és az emberek a tudatra figyelnek. Hamvas a vallásosságot különböztette meg a vallástól. Illich a tanulást a tanítástól. Mindhárman ugyanazt az állítást fogalmazták meg másképpen. A közvetítő nem egyenlő a közvetített dologgal — a kettő összekeverése a legrégebbi hatalmi trükk.
Az MI most felkínál egy lehetőséget, hogy szétválasszuk. Lehetőség, nem ígéret.
A kérdés a tiéd.
