Hogyan adott Hongkong életet Labubunak és annak a designer játékhullámnak, ami most az egész világ kultúráját formálja.
Egy globális Frankenstein születése
A következő mondat hallatán egy globalista valószínűleg örömében felkiált:
Egy játék, amit egy kínai cég gyártat vietnámi üzemekben, egy holland művész tervezett Belgiumban, a hongkongi indie játék-kultúra inspirálta, és egy thaiföldi K-pop sztár tett világhírűvé. És mára a 2025-ös év legnagyobb Z-generációs kulturális trendje.
A bizarrul aranyos plüssszörnyé, ami idén nyáron letarolta a világot. Biztosan láttad már a trendet, de kevesen ismerik azt a globális, évtizedes utat, ami idáig vezetett. Az a kulturális mánia, ami egyszerre tűnik véletlennek és tökéletesen megtervezettnek.
Hongkongtól a világig
Ez a történet alapvetően nemzetközi, de nem példátlan. Gondolj csak arra, hogyan hódította meg a világot a Pokémon Go, vagy hogyan robbantak be a K-pop zenekarok, mint a BTS vagy a Blackpink. Ezek mind olyan regionális kulturális iparágak sikertörténetei, amelyek képesek voltak globális közönséget találni maguknak.
Ami viszont Labububan új, az az, hogy ez az első eset, amikor egy kínai vállalat képes volt ekkora mértékű kulturális befolyást és sikert „mérnökölni” a világ színpadán.
A játékipar bölcsője
Labubu története Hongkongban kezdődik az 1970-es és 80-as évek fordulóján, amikor a város a játékgyártás egyik globális központjává vált. A Matteltől és a Disneytől egészen a japán Bandai-jáig szinte minden nagy játékvállalat Hongkongban gyártatott, köszönhetően az olcsó munkaerőnek.
Howard Lee, a How2Work nevű hongkongi játékstúdió alapítója mesélte, hogyan formálta ez az időszak a gyerekkorát:
„Sok szülő dolgozott a gyáraknak otthonról is, kézzel festették a figurákat, vagy apró alkatrészeket szereltek össze.”
– mondja. A gyárakból gyakran ki lehetett vásárolni az apró hibás, selejtes játékokat, így Lee generációja olcsón jutott hozzá ezekhez. És talán épp ezért vágyott még jobban azokra, amelyeket nem engedhetett meg magának.
A hibából lett stílus
Ahogy felnőttek, sokan visszatértek a játékiparba, hogy valóra váltsák gyerekkori álmaikat. Lee először reklámiparban dolgozott, majd 2001-ben megalapította saját stúdióját, hogy helyi művészek 2D-s terveiből 3D-s figurákat készítsen. Ez lett a designer játékmozgalom kezdete: kisművészek limitált szériás, kézzel tervezett játékokat készítettek, amelyeket egy szűk, rajongói közösség vásárolt.
A gyárak elvándorlása és Hongkong előnye
A 2000-es évek elejére a játékgyártás fokozatosan átköltözött a szárazföldi Kínába, főként Sencsen és Tungkuan városaiba, ahol a munkaerő és az ingatlanok sokkal olcsóbbak voltak. Hongkong azonban megőrizte a stratégiai előnyét: közvetítőként működött a nyugati kreatív ipar és a kínai gyártás között.
„Ha akkoriban japán vagy amerikai játéktervező voltál, kellett egy amerikai ügynök, akinek volt egy hongkongi ügynöke, aki elment Kínába gyárat keresni neked. Ez hetekbe telt. Mi viszont csak átautóztunk Tungkuanba, és bekopogtunk a gyár kapuján”
– emlékszik vissza Lee.
A kis gyárak forradalma
Megint csak a kisebb, gyakran hamisítványokat gyártó üzemek segítették a hongkongi tervezőket abban, hogy megvalósíthassák ötleteiket. Lee ezekkel a gyárakkal dolgozott szorosan együtt, hogy kísérletezzenek új anyagokkal és technikákkal. Sokszor a gyári munkások gyakorlati tudása segített abban, hogy a lehetetlennek tűnő figurák is életre keljenek.
Ennek az örökségnek köszönhető, hogy a hongkongi designer játékok ma is különcök, karakteresek, és kifejezetten felnőtt gyűjtőknek készülnek, nem gyerekeknek.
A Labubu születése
Labubu ebben a hongkongi közegben született. Tervezője, Kasing Lung, korábban Európában élt és díjnyertes gyermekkönyv-illusztrátorként dolgozott. 2010-ben Howard Lee meglátta Lung egyik munkáját az interneten, és egyszerűen írt neki egy Facebook-üzenetet: nem volna-e kedve eljönni Hongkongba, és kipróbálni magát a játékiparban.
Egy szörny, hatvan példányban
2015-ben mutatták be az első Labubu figurát a világnak. Lee és Lung összesen mindössze 60 darabot készítettek, hogy elvigyék őket egy tajpeji játékkiállításra. Féltek, hogy talán ennyit sem tudnak eladni.
A gyártás kompromisszumokkal járt: a drágább fröccsöntő gépekre nem volt pénzük, ezért viasz- és rézformákkal dolgoztak. Ezekkel nem lehetett hosszú, tartós végtagokat gyártani, így kénytelenek voltak rövidebb karokat, nagyobb fejeket és vastagabb nyakakat tervezni.
„Tulajdonképpen a költségvetésünk határozta meg a karakter arányait.”
-mondja Lee.
Az első fekete Labubuk
A gyártás annyira elhúzódott, hogy mire a kiállításra értek, nem maradt idő a festésre. Úgy döntöttek, az első széria teljesen fekete lesz, és a szemeket meg a fogakat helyben festik meg az eseményen. A látványos performansz bevált: a standjuk köré gyűltek a látogatók, és minden Labubu elkelt. Ez a gesztus – a szemek élőben való kifestése – azóta is hagyomány Lung aláíróeseményein.
Hongkongi báj, globális hatás
Derek Sulger, hongkongi divatmárka-tulajdonos és pekingi kortárs művészeti központ vezetője szerint Hongkong hatása máig jól látható Labubu dizájnjában.
„Ez egyértelműen hongkongi-kínai típusú aranyosság. Nem japán, nem tajvani”
– mondja.
És épp ez a furcsa, kevert stílus tette Labubut nemzetközi szenzációvá. Ami „hongkongi cuki”, az ma már a világ minden pontján működik.
„Hiszem, hogy ha valami kulturálisan hiteles és releváns, akkor a nemzeti határok nagyon gyorsan elpárolognak”
– fogalmaz Sulger.
A kézműves álomtól a globális birodalomig
Ma már Kína a játékgyártás vitathatatlan központja. A Pop Mart, amelyet 2010-ben alapítottak, ezt az előnyt tökéletesen kihasználva épített fel egy 45 milliárd dollár értékű játékimperiumot. A vállalat történetét bemutató A Company One of a Kind című könyvben a vezérigazgató Wang Ning azt mondja: a kínai gyártási kapacitás az egyik történelmi lehetőség, amelyre az ilyen cégek építhettek. (A másik a hatalmas, belföldi piac.)
A Pop Mart forradalma
A Pop Martnak sikerült az, ami korábban lehetetlennek tűnt: a hongkongi designer játékok rétegműfaját tömegtermékké alakítani. 2019-ben kizárólagos együttműködésbe kezdtek Kasing Lunggal, majd sorra szerződtették a világ különböző pontjain élő művészeket, hogy az ő terveikből készült figurákat Kínában gyártsák és exportálják világszerte.
Ezzel a Pop Mart gyakorlatilag demokratizálta a művészi játékot. Ami korábban csak szűk gyűjtői körökben létezett, ma már a bevásárlóközpontok polcain is ott van.
Kína új arca
A Pop Mart felemelkedése párhuzamot mutat a kínai technológiai ipar történetével. Ami valaha Sencsenben hamisított kütyüket gyártó kisüzem volt, ma már DJI-drónokat készít, amelyeknek nincs párjuk a világon. A gyárak, amelyek korábban amerikai és japán autómárkáknak termeltek, ma már saját, kínai elektromos autókat gyártanak.
Persze, az olcsó utánzatok még mindig jelen vannak, de Kína története már nem erről szól kizárólag. Labubu és társai azt mutatják, hogy a kínai márkák ma már nemcsak gyártanak, hanem kultúrát is teremtenek – politikai feszültségek és nyugati szkepszis ide vagy oda.
