A Google DeepMind és a világhírű formatervező, Ross Lovegrove közös projektje megmutatta, hogyan válhat a mesterséges intelligencia a művészi alkotás társává. De mit tanulhat ebből a jövő grafikus- és építésznemzedéke és hogyan illeszkedik mindez a pécsi születésű Breuer Marcell örökségéhez?
A művészet és az algoritmus találkozása
Egy szék. Ennyi volt a kiindulópont, és talán ennyi is kellett ahhoz, hogy a design és a mesterséges intelligencia új szintre lépjen.
A Google DeepMind nemrégiben a legendás formatervezővel, Ross Lovegrove-val dolgozott együtt, hogy megmutassa az MI nem csupán eszköz, hanem kreatív partner is lehet az alkotásban.
A közös munka részleteit a DeepMind kutatói az „From sketches to prototype: Designing with generative AI” című írásban mutatták be (2025, Google DeepMind Blog).
A közös munka célja az volt, hogy a Lovegrove Studio egyedi stílusát az organikus, folyékony formák, biomorf szerkezetek nyelvét, beépítsék egy generatív modellbe, és vele közösen hozzanak létre valami teljesen újat.
A projektben a DeepMind fejlesztői Gemini és Imagen alapú MI rendszereket használtak. Az eredmény egy finomhangolt modell, amely képes megtanulni és újra alkotni a tervező vizuális nyelvét, miközben új irányokat is felkínál. A közös munka során megszületett egy 3D-nyomtatott fém szék, amely nem csupán tárgy, hanem szimbólum is, az ember és a mesterséges intelligencia közös teremtő erejének jelképe.
Megtanítani a gépnek a stílust
A csapat egy klasszikus designproblémát választott. Egy szék megalkotását.
Nem véletlenül, a szék az egyik legikonikusabb bútordarab, amelyben a forma és a funkció örök egyensúlytánca jelenik meg. A cél az volt, hogy az MI ne egyszerűen „rajzoljon egy széket”, hanem tanulja meg Lovegrove gondolkodásmódját.
Ehhez a stúdió több száz kézzel készült vázlatot válogatott össze, amelyekből a mérnökök egy egyedi adatbázist építettek. Ezt használták az Imagen modell finomhangolására, így a mesterséges intelligencia képes lett felismerni a tervező jellegzetes íveit, anyagkezelését és formavilágát. A projekt során a kulcs nem a gép tanítása, hanem a párbeszéd volt. A tervezők és az MI közösen finomították a kimeneteket, új szavakat, új fogalmakat keresve a stílus leírására. Lovegrove stúdiója még arra is megkérte a modellt, hogy ne használja a „chair” (szék) szót, így ösztönözve a rendszer kreativitását.
Az MI nem helyettesít, hanem kiegészít
A végeredmény nem egy hideg, gépi formatervezés lett, hanem egy organikus, eleven tárgy, amelyben a tervező gondolkodásmódja és az MI új ötletei szinte összeolvadnak.
Ahogy Lovegrove fogalmazott:
„A végeredmény túlmutat a dizájnról szóló vitákon. Megmutatja, hogy az AI valami egyedit és rendkívülit képes hozzátenni a folyamathoz.”
A modell nem váltotta ki az embert, hanem bővítette a lehetőségeit. Ahelyett, hogy versengett volna az alkotóval, társalkotóvá vált, olyan eszközzé, amely segít gyorsabban látni, gondolkodni, kísérletezni.
Ezzel új korszak kezdődhet a tervezésben, ahol az alkotás nem kizárólag az emberi intuícióról szól, hanem arról, hogyan tudjuk a technológiát bevonni a gondolkodásba.
Breuer Marcell és a pécsi örökség
Nem ez az első alkalom, hogy egy szék túlmutat önmagán.
A 20. század elején egy fiatal, pécsi születésű tervező, Breuer Marcell is egy székkel kezdte meg a világhír felé vezető útját.
A Wassily-szék, amelyet a Bauhaus idején tervezett, forradalmasította a bútorgyártást. Acélcsőből, modern ipari anyagból készült, mégis emberközeli volt.
Breuer felismerte, hogy az új anyagok és technológiák nem korlátozzák a kreativitást, hanem új formanyelvet adnak neki.
Most, száz évvel később, a mesterséges intelligencia tölti be azt a szerepet, amit akkor az acélcső jelentett, egy új médiumot, amely átírja az alkotás szabályait.
Ahogy Breuer a fémben látta meg a jövőt, úgy a mai tervezők az algoritmusokban fedezhetik fel a digitális anyag lehetőségeit.
És talán nem véletlen, hogy a történet ismét egy székkel kezdődik.
Az alkotás új nyelve
A DeepMind és Lovegrove együttműködése nemcsak technológiai, hanem filozófiai kísérlet is volt.
A stúdió rájött, hogy az MI-val való munka nem egyszerű adatbevitel, hanem nyelvi párbeszéd.
A modell finomhangolása során új szókészlet született, amely képes leírni a tervezői intuíciót, azt, amit korábban csak ceruzával vagy ecsettel lehetett kifejezni.
Ez a gondolat különösen fontos lehet a jövő magyar tervezői, grafikusai és építészei számára is.
A mesterséges intelligencia nem elveszi a kreativitást, hanem megtanít másképp gondolkodni. Hogyan lehet a géppel együttműködni, hogyan lehet a gép szemén keresztül látni formát, fényt, arányt.
A jövő művésze nem a géppel versenyez, hanem vele együtt alkot.
Ember és gép közös műhelye
A projekt végül egy 3D-nyomtatott, fém prototípusban csúcsosodott ki, a digitális képpontokból kézzelfogható tárgy lett.
A tervezés így teljes kört írt le, a vázlattól a valóságig.
És ebben a folyamatban az MI már nem egy fekete doboz volt, hanem a tervezői gondolkodás kiterjesztése.
A jövő grafikusainak, építészeinek és iparművészeinek ez az üzenet talán a legfontosabb:
az MI nem helyettesít, hanem összekapcsol.
A tervezési folyamatban új partner, aki segít gyorsabban iterálni, több irányt felfedezni, új anyagokat és struktúrákat kipróbálni.
Amikor a gép is inspirál
Ahogy a Bauhaus korszakában a technológiai innováció új művészeti nyelvet teremtett, úgy most a mesterséges intelligencia hoz új korszakot a tervezésben.
Az emberi képzelet és a digitális algoritmus közötti párbeszéd nem kioltja, hanem megsokszorozza a kreativitást.
A művészet mindig arról szólt, hogy hogyan látunk. A gép most abban segít, hogyan lássunk másképp.
És ha valamiért ma újra érdemes széket tervezni, akkor az talán épp ez: a forma mögött mindig ott van az ember.
