Te is azért vásárolsz szobanövényeket, hogy azokat dicsőn eltemesd? Vannak, akik szeretnek bíbelődni velük, sőt sokan bele is születnek ebbe – én nem tartozom közéjük.
Állítsd be a mivagyunk.hu-t kedvenc forrásként a Google-benAmikor az AI egy tölgyfa megmentésében segített
Van olyan ismerősöm, aki a burgonyát sem fogja meg, mert földes. Én pedig egyszer egy lehetetlenül sötét sarokba művirágot tettem, a fű helyett pedig műfüvet választottam. A művirág olyan élethű lett, hogy egy lelkes vendégem még meg is locsolta. Vagy csak nem volt rajta szemüveg.
Szóval amikor azt mondom, hogy a növényeim megmentésében a mesterséges intelligencia is segített, azt nem egy botanikus mondja.
A történet egy hatalmas tölgyfával kezdődött. Nyár elején őszi levelek, ragacsos mézharmat a környező növényeken, néhány száraz ág a locsolás ellenére – valami nagyon nem stimmelt. A növényekről készült fotók elemzése és az AI-val folytatott beszélgetések alapján levéltetű-fertőzés tűnt valószínűnek.
Laikusként logikusnak tűnt, ha a gyümölcsfákat kezeljük, miért ne lehetne egy tölgyfát is? Az interneten végül erre szakosodott céget találtam. Arra, hogy léteznek olyan professzionális gépek, amelyekkel tényleg magasra lehet permetezni, nem is gondoltunk.
A kezelés után egy héttel a levelek kezdtek éledezni, és több mint egy év elteltével a fa még mindig fantasztikusan ad árnyékot és költőhelyet.
Milyen madár csicsereg a kertben?
Ha már költőhely. Több olyan alkalmazás is létezik, amellyel a madárcsicsergést azonosíthatjuk. A BirdNET kutatási együttműködésként is működik, gépi tanulással több ezer faj hangját képes felismerni, és a technológiát a biodiverzitás megfigyelésére is használják.
A Cornell Lab Merlin Bird ID alkalmazásának Sound ID funkciója pedig valós időben ad javaslatot arra, milyen madarat hallhatunk.
Ez azért érdekes, mert sok madarat könnyebb meghallani, mint meglátni. Az AI itt nem egyszerűen megmondhatja, mi csicsereg a kertben. Ablakot nyithat egy olyan élővilágra, amely eddig is ott volt körülöttünk, csak nem ismertük fel.
Gombát az AI alapján vacsorára?
A kertben gyakran találok gombákat is. Gyerekkoromban sokat gombásztam, igazi szakemberektől tanultam, akik évtizedekig gyakorolták a szakmát. Óriás pöfetegen és trombitagombán kívül így sem nagyon mernék mást bevállalni saját szedésből. Az AI-val is így vagyok.
Egy 2026-os kutatás 12 különböző, gombaazonosításra használt AI-rendszert vizsgált több mint száz fotón. A takarás, a háttér, a fényviszonyok és a gomba szokatlan vagy fiatal megjelenése is ronthatta az eredményt. A Picture Mushroom teljesített a legjobban, mégis az esetek közel 15 százalékában nem adott helyes azonosítást.
Gombánál pedig már ekkora bizonytalanság sem fér bele.
Fotót mutatni az AI-nak arra jó lehet, hogy elinduljunk valamilyen irányba. Arra viszont nem, hogy eldöntsük, mi kerüljön a vacsorába. Ott maradjon a szakember.

Mire jó az AI a kertben?
Rengeteg kerttervező, növényhatározó és növénymentő alkalmazás van már a piacon, de ezek jelentős része messze nem tökéletes. Hiába tervezi meg az AI a kertedet, ha nem tudja, mi történik valójában a talajban, melyik sarokban tombol rendszeresen a szél, vagy hol veri vissza a házfal a nyári hőséget.
Viszont a teljes tanácstalanságból eljuttathat odáig, hogy tudd, mit látsz, mire keress rá, mit figyelj meg, és kitől kérj segítséget.
A Plantix például elsősorban termesztett növényeknél fénykép alapján próbál betegséget, kártevőt vagy tápanyaghiányt felismerni, és kezelési javaslatokat is ad. Más képfelismerő alkalmazások pedig abban segíthetnek, hogy egyáltalán kiderítsük, milyen növénnyel állunk szemben.
Nálam ilyen apró felismerés volt a papagájvirág is. Mediterrán országokban láttam már szinte gyomnövényként burjánzani, nálam pedig azóta virágzik télen fantasztikusan, amióta nyárra egyszerűen kihúzom a teraszra.
Nem mondom, hogy azóta egyetlen növényt sem nyírok ki, mióta segítségül hívom az AI-t. Legfeljebb újragyökereztetem.
Az interneten fantasztikusan megtalálod, hogyan ápold az orchideát – de tényleg meg tudod mondani, hogy az a nagy levelű zöld izé a sarokban milyen növény?
Nos, ebben már egy egyszerű képfelismerő is segíthet. Néhány perc alatt legalább eljuthatsz odáig, hogy legyen egy értelmes hipotézised arról, mi baja a növénynek.
Én pedig továbbra sem állítom, hogy értek a növényekhez. Jó kikapcsolódás néha megöntözni őket, de még jobb érzés, amikor egyet-egyet sikerül megmenteni.
Szerinted megmenti az AI a növényeket?
