A Suno néhány mondatos promptból komplett dalt készít. A háttérben azonban évek óta fut egy jóval kevésbé látványos történet arról, miből tanulta meg ezt.
Zenei kiadók és független előadók szerint a Suno jogvédett felvételeket másolt és használt fel engedély nélkül modelljeinek tanításához. A cég már 2024-ben elismerte, hogy rendszerét több tízmillió felvételen tanították, amelyek között a felperesek jogvédett zenéi is lehettek. A Suno álláspontja szerint az ilyen felhasználás az amerikai jogban megengedett fair use körébe esik.
Két friss bírósági fejlemény azonban jóval kényelmetlenebbé tette ezt az érvelést.
Egy amerikai ügy, amelyet a Suno nem tudott lezárni
Anthony Justice és más független zenészek 2025-ben csoportos keresetet indítottak a Suno ellen Massachusettsben. A kereset szerint a vállalat többek között YouTube-ról töltött le jogvédett dalokat a modell tanításához, majd olyan zenéket tudott generálni, amelyek az eredeti művek védett elemeihez lényegileg hasonlóak.
A Suno megpróbálta elérni, hogy a bíróság már az eljárás korai szakaszában dobja ki a kereset több részét. F. Dennis Saylor IV szövetségi bíró augusztus 20-án ennek nagy részét elutasította.
Ez még nem ítélet arról, hogy a Suno szerzői jogot sértett. A döntés azt mondja ki, hogy a felperesek állításai elégségesek ahhoz, hogy az ügy továbbmenjen. A bíróság szerint ebben a szakaszban az is alátámaszthatja a követelést, hogy a kereset körülbelül száz olyan konkrét Suno-kimenetet sorol fel, amelyek más jogosultak műveit utánozzák vagy reprodukálják. A bíró ebből elfogadható következtetésnek tartotta, hogy a modell a felperesek zenéiből is létrehozhatott lényegileg hasonló eredményeket.
A bizonyítás során derül majd ki, hogy ezt valóban sikerül-e igazolni.
Münchenben már megszületett egy sokkal keményebb döntés
Néhány héttel korábban a müncheni tartományi bíróság első fokon nagyrészt a német GEMA javára döntött a Sunóval szemben. Az ügy hat konkrét zeneművet érintett, köztük a Forever Young, a Mambo No. 5, a Rasputin és a Big in Japan szerzeményeket.
A GEMA olyan generált dalokat mutatott be, amelyekben a bíróság szerint felismerhetők voltak az eredeti művek zenei elemei. A döntés egyik legérdekesebb része a „memorisation”, vagyis a modellben történő megőrzés kérdése.
A bíróság abból indult ki, hogy ha viszonylag egyszerű, nyitott promptokkal újra előhívhatók egy jogvédett mű felismerhető részei, akkor a konkrét mű egyes elemei reprodukálható módon jelen lehetnek a modell paramétereiben. Ezt szerzői jogi szempontból releváns többszörözésnek tekintette.
Az ítélet egyelőre nem jogerős.
A „csak tanul” magyarázat kezd kevés lenni
A generatív MI körüli szerzői jogi vita sokáig arra koncentrált, hogy jogszerű-e védett tartalmakat betenni a tanítási adathalmazba. A Suno-ügyek egy következő kérdést tolnak előre: mi marad meg ezekből a művekből a kész modellben?
Egy rendszer megtanulhatja, hogy milyen egy diszkóritmus vagy egy nyolcvanas évekbeli szintipop-hangzás. Más jogi helyzetet teremthet, ha egy konkrét dallam, harmónia vagy ritmikai szerkezet később felismerhető formában visszaállítható.
A müncheni bíróság azt is kimondta, hogy az uniós szöveg- és adatbányászati kivétel nem nyújt automatikus fedezetet az ilyen memorisationre. Az AI Act átláthatósági szabályainak teljesítése sem jelent szerzői jogi mentességet.
A tét messze túlmutat a Sunón
A Suno elleni perek még nem adnak végleges választ arra, hogyan kell jogilag kezelni a generatív modellek tanítását. Az amerikai ügy érdemi bizonyítása hátravan, a német ítélet pedig fellebbezhető.
Az irány azonban egyre tisztábban látszik. A fejlesztők számára egyre fontosabb kérdés lesz, milyen műveket másoltak be, hogyan szerezték meg azokat, mi őrződött meg a modellben, és mit lehet később visszanyerni belőle.
A zenészek számára ez már messze nem elméleti vita. Ha egy generatív rendszer ugyanabból a zenéből tanul, majd ugyanazon a piacon versengő dalokat gyárt, a szerzői jog következő nagy csatája könnyen a modell belsejében dőlhet el.
