Valaki Molotov-koktélt dobott Sam Altman otthonára. Előtte a New Yorker megkérdezte, megbízhatunk-e benne. Utána Altman azt írta, alábecsülte a szavak erejét.
Állítsd be a mivagyunk.hu-t kedvenc forrásként a Google-benPéntek hajnal, San Francisco
2026. április 10-én, hajnali három óra negyvenöt perckor valaki Molotov-koktélt dobott Sam Altman san franciscói otthonának fémkapujára. A Russian Hill negyedben történt. A biztonsági személyzet eloltotta a tüzet. Senki nem sérült meg. A szerkezet lepattant a kapuról.
A gyanúsított Daniel Alejandro Moreno-Gama, húszéves. A rendőrség még aznap délután letartóztatta, miután megjelent az OpenAI Mission Bay-i központjánál, és azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja az épületet. A vádak között szerepelnek többek között gyilkossági kísérlet, gyújtogatás és gyújtóeszköz birtoklása.
A New Yorker-profil
Néhány nappal korábban a New Yorker közölte Ronan Farrow cikkét Altmanról. A profil címe így hangzott, „Sam Altman May Control Our Future — Can He Be Trusted?” (Sam Altman irányíthatja a jövőnket — megbízhatunk benne? – a szerk.) Több mint száz emberrel készített interjú alapján készült, évekig tartó kutatómunkával. Egy névtelen igazgatósági tag azt mondta a lapnak, hogy Altman „erős vágyat érez arra, hogy tessék az embereknek” — miközben „szociopata közömbösséget mutat a megtévesztés következményei iránt”.
Altman aznap este blogposztban válaszolt.
„Ébren vagyok az éjszaka közepén, és dühös vagyok, és arra gondolok, hogy alábecsültem a szavak és a narratívák erejét” — írta.
Aztán hozzátette, hogy a „gyúlékony” szó rossz szóválasztás volt „egy nehéz nap után„.
A félelem, ami tüzet gyújt
Moreno-Gama nem véletlenül támadta Altmant. A húszéves fiú a PauseAI nevű szervezet Discord-szerverének tagja volt, Butlerian Jihadist felhasználónév alatt — ami a Dűne-univerzum gépellenes lázadására utal. A Substack-jén hat hosszú bejegyzést publikált január és március között. Az egyikben azt írta, hogy a fejlett civilizációk mindig meghódítják a fejletlenebbeket, és megkérdezte.
„Miért csinálnánk ezt tudatosan?”
Decemberben azt posztolta a PauseAI Discordján, hogy „közel vagyunk az éjfélhez, ideje tényleg cselekedni„. Egy moderátor figyelmeztette, hogy az erőszakra való felszólítás kitiltással jár. A fiókját végül eltávolították.
A PauseAI élesen elítélte a támadást.
„Békét és biztonságot kívánunk Sam Altmannak és családjának. Az erőszak mindennel ellentétes, amit képviselünk.”
Az egymilliós kérdés persze az, hogy egy szervezet, amely az MI-t egzisztenciális fenyegetésnek nevezi, mennyire felel azért, ha valaki ezt szó szerint veszi.
A gyűrű metafora
Altman blogposztjában különös metaforát használt. A Gyűrűk Ura hatalom gyűrűjéhez hasonlította az MI-technológiát.
„Senki se birtokolja a gyűrűt” — írta.
Az OpenAI célja szerinte az, hogy a technológiát „széles körben osszák meg az emberekkel” és „demokratikus folyamatokon” keresztül haladjanak, még ha az „rendetlen és lassú” is.
A válaszban elismerte, hogy „kerülte a konfliktusokat„, és ez „nagy fájdalmat okozott„. Ugyanakkor azt is leírta, hogy az MI-vel kapcsolatos félelem „jogos„, és a társadalom „talán a legnagyobb változás előtt áll, amit valaha tapasztalt„.
Csakhogy a metafora sántít
Mielőtt elfogadnád a senki se birtokolja a gyűrűt narratívát, érdemes felidézni, ki beszél. Sam Altman az OpenAI vezérigazgatója. Egy cég, amelynek éves bevétele meghaladja a 25 milliárd dollárt, és amely nemrég a Pentagonnal kötött megállapodást MI-fejlesztésre. Az Anthropic vezérigazgatója ezt nyilvánosan biztonsági színjátéknak nevezte.
Amikor valaki, aki a gyűrűt a kezében tartja, azt mondja, hogy senki se birtokolja a gyűrűt, az minimum figyelmet érdemel. Nem azért, mert hazudik. Lehet, hogy hisz is benne. De a hatalom természete az, hogy aki birtokolja, hajlamos nem észrevenni, hogy birtokolja. Hannah Arendt a Totalitarizmus gyökereiben arról írt, hogy a hatalom legveszélyesebb formája az, amelyik önmagát láthatatlannak hiszi.
A szavak és a tettek között
Két dolog történt egyetlen héten belül. Egy újságíró megkérdezte, megbízhatunk-e abban az emberben, aki az MI jövőjét irányítja. És egy húszéves fiú Molotov-koktélt dobott az otthonára, mert azt hitte, ezzel megmenti az emberiséget. Az egyik a szólásszabadság eszközeivel élt. A másik fegyverrel. A kettő között semmi közös nincs, kivéve azt az embert, aki mindkettő célpontjában áll.
Altman azt írta, alábecsülte a szavak erejét. Lehet, hogy igaza van. De az is lehet, hogy nem a szavakat becsülte alá, hanem annak a hatalomnak a súlyát, amit képvisel. Mert a szavak nem a semmiből gyújtanak tüzet. A félelem gyújt tüzet. És a félelem ott nő, ahol az ember úgy érzi, nincs beleszólása abba, ami történik vele.
A kérdés a tiéd.
