Egy gondozórobot segíthet abban, hogy valaki tovább élhessen a saját otthonában. Miközben az is megtörténhet, hogy egyre kevesebben nyitják rá az ajtót. Dr. Lovászy László emberi jogi szakértőt, jövőkutatót az AIéjszakája előtt arról kérdeztük, hogyan őrizhetjük meg az emberi méltóságot és a saját életünk feletti rendelkezést, amikor a technológia már a képességeinket is átalakíthatja.
Állítsd be a mivagyunk.hu-t kedvenc forrásként a Google-benSzemélyes tapasztalattól az emberi képességek fejlesztéséig
Dr. Lovászy László jogász, címzetes egyetemi docens, az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottságának korábbi tagja. A Gondolat Kiadónál 2026-ban megjelent könyve, A humanizmus megújításáról – Fejlesztett emberek és humanoid robotok egy szuperöreg társadalomban a technológiai fejlődés és az emberközpontú értékrend kapcsolatát vizsgálja. Az AIéjszakáján Francis Fukuyama, Ray Kurzweil és Steven Pinker nézőpontjait ütközteti; beszélgetésünkben a saját megközelítéséről is kérdeztük.
mivagyunk.hu: Emberi jogi szakértőként az ENSZ fogyatékosságügyi bizottságában is dolgozott, kutatásaiban pedig az emberi képességek technológiai fejlesztésével foglalkozik. Mi vezette innen a humanizmus megújításának kérdéséhez? Felidézne egy olyan tapasztalatot vagy felismerést, amely megváltoztatta azt, ahogyan az ember és a technológia kapcsolatára tekint?
Lovászy László: Ennek három alapvető oka volt. Egyrészt magam is születésem óta súlyos hallássérüléssel élek, amely mind a mai napig korlátokat állít elém a mindennapi életben.
Másrészt 25 évvel ezelőtt kezdtem el doktori kutatásaimat – disszertációmat 2006-ban védtem meg –, amelyek egyik központi témája az emberi jogok, a technológiai fejlődés és a jogi szabályozás összefüggéseinek vizsgálata volt a fogyatékossággal élő személyek szempontjából.
Harmadrészt 2012-ben nemcsak az ENSZ CRPD-bizottságába választottak be, hanem több olyan, paradigmaváltást előrevetítő tudományos és technológiai áttörés is történt ebben, a később általam a fordulat éveként azonosított időben – különösen a biotechnológia és a mesterséges intelligencia területén –, amelyek következményei immár nem csupán a bennünket körülvevő, általunk alakított világra, hanem az ember „belső világára”, biológiai adottságaira és képességeire is kiterjedhetnek. Mindez alapjaiban kérdőjelezheti meg jelenlegi világképünk emberközpontúságát – mindezekről részletesebben is írok a könyvemben.
Hol húzódik a határ a gyógyítás és a képességfokozás között?
mivagyunk.hu: Az AIéjszakáján Francis Fukuyama, Ray Kurzweil és Steven Pinker nézőpontjait ütközteti. Vegyünk egy kézzelfogható helyzetet: egy egészséges ember technológiai beavatkozással szeretné jelentősen javítani a memóriáját. Miben térne el a három gondolkodó megközelítése, és Ön hol látja ebben a helyzetben a legnehezebb etikai kérdést?
Lovászy László: Francis Fukuyama szigorúan tiltaná az egészséges emberek kognitív fejlesztését vagy genetikai módosítását, mert az az emberi természet feladásával biológiai kasztrendszert hozna létre. Veszélyeztetve az egyenlő méltóságot és a liberális demokráciát. Ezzel szemben Ray Kurzweil támogatná a memóriabővítést, a tudat gépi kiterjesztését, az agyak „feltöltését”, az evolúció és a technológiai szingularitás törvényszerű beteljesülésének tekintve.
Steven Pinker elfogadná a biztonságos, egyéni jólétet szolgáló tudományos eredmények alkalmazását, de határozottan ellenezne minden technokrata társadalmi kényszert. A legnehezebb etikai dilemmák egyike lehet a gyógyító terápia és a teljesítményfokozó kognitív „dopping” közötti határvonal határozott meghúzása, valamint az emberi test fölötti rendelkezés kérdése, amelynek számos eleme van.
Segítség a mindennapokban, megmaradó emberi kapcsolatokkal
mivagyunk.hu: Könyvében fontos szerepet kapnak az idősödő társadalmak és a humanoid robotok. Képzeljünk el egy idős embert, akit otthonában egy robot segít a mindennapokban. Milyen feltételek mellett erősítheti ez az önállóságát és a méltóságát, és miből vennénk észre, ha a technológiai segítség mellett közben beszűkülnének az emberi kapcsolatai vagy a saját életéről való rendelkezés lehetőségei?
Lovászy László: A gondozórobotok akkor erősítik az idős ember autonómiáját és méltóságát, ha a terhes fizikai feladatok átvállalásával saját otthonában teszik lehetővé az önálló életvitelt. A fizikai tehermentesítés révén a családtagokra háruló ápolási teher is mérséklődik, és a generációk közötti munkamegosztás is átrendeződhet. A kognitívan inspirálóbb robotok révén kevesebb lehet a demens idős ember, és javulhat az unoka–nagyszülő kapcsolat.
Ezzel szemben a kapcsolatok beszűkülését jelzi, ha a gondoskodás érzelmi dimenzióját teljesen a gépre hárítják, és a személyes emberi jelenlétet kizárólag a robot veszi át, netalán annak teljes befolyása alá kerül az idős ember a robotok által nyújtott támogatott döntéshozatal során. A rendelkezési jog akkor is sérül, ha az algoritmikus döntéshozatal fokozatosan, megszokás révén felülírja az egyéni akaratot. Így az idős ember a technológiai ökoszisztéma passzív alanyává válik. Ezért a gondozási robotikának az ember–ember közötti kapcsolatok megőrzését, ápolását, valamint az emberi méltóság védelmét kell szolgálnia.
Technológiai fejlődés, világos emberi határokkal
mivagyunk.hu: A könyv bemutatásában techno-ortodox humanizmusnak nevezi az Ön által javasolt megközelítést. Mit jelent ez közérthetően, és egy hétköznapi példán keresztül hogyan mutatná meg, mire jutnánk vele egy technológiai újítás megítélésében? Milyen felismerést szeretne, hogy ebből az AIéjszakája közönsége hazavigyen?
Lovászy László: A techno-ortodox, vagy technortodox humanizmus kifejezés a technológiai korszakváltás és a klasszikus emberi értékek közötti egyensúlykeresést írja le.
A „techno-” komponens azt jelenti, hogy nem vagyunk technológiaellenesek. Elfogadjuk és használjuk a mesterséges intelligenciát, a biotechnológiát, a bionikát – például az implantátumokat, pacemakereket – és általában az automatizációt az emberi életminőség, a gyógyítás és a szociális ellátás fejlesztésére. Az „ortodox” komponens – a görög orthosz, azaz helyes és doxa, azaz tan szóból – a gyökerekhez, a klasszikus humanista értékrendhez való ragaszkodást jelenti. Azt a megalkuvás nélküli „vörös vonalat” húzza meg, hogy az ember mindig alany és döntéshozó marad, és soha nem válhat a technológia puszta eszközévé, adathordozójává vagy helyettesíthető alkatrészévé.
A humanizmus gyökerei és a spiritualitás
A spiritualitásnak is van szerepe az ember életében. Ezért is indulok ki Rotterdami Erasmus világképéből is, amely sem a görög-római, sem pedig a zsidó-keresztény örökséggel nem akart szakítani. Éppen ezért mutattam be különösen a következő gondolkodók gondolatait is: Stanisław Lem, Bertrand Russell, Richard Dawkins, Yuval Noah Harari, John Gray, Jürgen Habermas, Nick Bostrom, Ray Kurzweil, Ihab Hassan, José Ortega y Gasset, Noam Chomsky, Aquinói Szent Tamás, Szent Ágoston, Tertullianus, Pico della Mirandola, Pierre Teilhard de Chardin, Henri de Lubac, C. S. Lewis, John C. Lennox, Jacques Maritain, Francis Collins és Roger Scruton.
Már csak azért is jártam körbe ezeket a forrásokat, mert érdemes már csak játékból megkérdezni magát a ChatGPT-t a következő kérdéssel: „Ha a tudomány jelenlegi állása szerint nem rendelkezünk teljes magyarázattal arra, hogy miért létezik egyáltalán valami a semmi helyett, illetve hogyan keletkezik a szubjektív tudat, akkor logikailag és tudományfilozófiai szempontból kizárható-e egy olyan transzcendens intelligencia létezése, amelyet az emberi vallási hagyományok Istennek neveznek? És ennek mekkora esélyt adsz?”
A gondozórobot szerepe és határai
Hétköznapi példa egy otthoni gondozórobot vagy ápoló MI megítélése. Ott kell meghúzni a határt, ha a család vagy a társadalom a gépre hárítaná a teljes érzelmi jelenlétet, elmagányosítva az embert. Vagy ha a robot algoritmusa kezdené el korlátozni az idős ember személyes döntési jogait, paternalista módon felülírva az akaratát, leginkább szokásra vagy kényelemre hivatkozva. Ami még fontosabb, hogy a gép nem lehet társ, élettárs vagy házastárs. Holott a humanoid robotok másodlagos elterjedése valószínűleg az ipari alkalmazás után éppen a szexiparban várható. A technológia szolgálhatja az embert, de nem veheti át az emberi kapcsolatok és a személyes autonómia helyét.
A legfontosabb útravaló gondolat az, hogy a mesterséges intelligencia nem a végzetünk és nem is az új istenünk. Hanem a saját eszközünk. A 21. század legfontosabb kérdése nem az lesz, hogy a gépek mire képesek. Hanem az, hogy mi, emberek képesek vagyunk-e megőrizni az emberi méltóságot, az együttérzést és a humán, képességektől független autonómiát egy olyan világban, ahol az algoritmusok egyre okosabbá válnak, a biotechnológia pedig egyre nagyobb szabadságot adhat az emberi test tekintetében – és már nemcsak rehabilitáció vagy szépészeti beavatkozások, például mellnagyobbítás révén.
Másképpen fogalmazva: amikor az emberek „fogyatékossá válnak” a technológia korában, akkor ne ez (személyes képességeink) határozza meg az értéküket, ahogy ezt már 2016-ban megírtam a Portfolio oldalán.
Eléggé akarjuk az emberközpontúság megőrzését?
mivagyunk.hu: Mi az az egy kérdés, amit Ön szerint mindenkinek fel kellene tennie magának az MI korában?
Lovászy László: A techno-ortodox humanizmus a mesterséges intelligencia és a biotechnológia korában azt az elvi keretet jelöli ki, amellyel megőrizhetjük a klasszikus, emberközpontú értékrendet. Ez a szemlélet megalkuvást nem ismerve teszi fel a döntő kérdést.
Megvan-e bennünk a kollektív erkölcsi akarat, hogy vajon eléggé akarjuk az emberközpontúság megőrzését? Hajlandóak vagyunk-e a saját tradícióinkhoz, gyökereinkhez – zsidó-keresztény, görög-római – visszatérni a humanizmus révén?
A megközelítés olyan mélyen megosztó dilemmatérben mozog, mint a génszerkesztés, a „privatizált” eugenika, az abortusz, a digitális avatárok, az agy–számítógép interfészek, a digitális „halhatatlanság”, az MI-szerzői jogok vagy éppenséggel a robotok különböző alkalmazása az oktatástól kezdve egészen a menedzsment területéig. Ennek alapja az emberi méltóság és az egyéni autonómia mint átléphetetlen vörös vonal védelme, ami határozottan elutasítja az ember puszta biológiai adathalmazzá vagy eszközzé történő „dologiasítását”.
A jövőnk iránya így valójában a saját moralitásunkon múlik: ha megőrizzük a felelősségvállalást és az együttérzést, valamint elfogadjuk és meghúzzuk a saját korlátainkat is, akkor a technológia a kiteljesedésünket fogja szolgálni az állam és a vállalatok felől fenyegető, egyéni és társadalmi szintű kiszolgáltatottság helyett. A 2026-ban megjelent, A humanizmus megújításáról szóló monográfiám esszenciája, credója ez.
Úgy vélem, ideje újra kézbe vennünk Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című remekművét, amelynek egyik legfontosabb tanítása ma talán aktuálisabb, mint valaha: „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”
Dr. Lovászy László előadását 2026. november 27-én, Veszprémben, az AIéjszakáján hallhatja a közönség. További beszélgetések és programajánlók az AIéjszakája 2026 gyűjtőoldalunkon érhetők el. A mivagyunk.hu az esemény médiapartnere.
