Wirth Attila neve az AIéjszakája 2026 interjúborítóján. Az indigókék szobában két fotel között narancsszínű lámpa világít.

Mitől marad velünk egy MI-film? Interjú Wirth Attilával

Wirth Attila úgy tervezte, hogy a My Great Granddad egy siratójelenetben éri el a csúcspontját, a vágásnál azonban úgy érezte, még hiányzik valami. Az MI-vel dolgozó filmrendezővel arról beszélgettünk, hogyan találta meg a film végét, és milyen szempontok alapján dönt arról, melyik kép maradhat a vásznon.

Állítsd be a mivagyunk.hu-t kedvenc forrásként a Google-ben

A jelenet, amelytől összeállt a film

Wirth „Melon” Attila reklámfilmes, rendező és zeneszerző. A My Great Granddad eltért attól, ahogyan általában dolgozik. Egy szülői félelemből indult ki, és a film készítése közben találta meg azokat a helyzeteket, amelyekben ezt meg tudta mutatni.

Wirth „Melon” Attila portréja kék ingben, sötétszürke háttér előtt.
forrás: Wirth „Melon” Attila

mivagyunk.hu: A My Great Granddad készítésekor volt olyan jelenet, amely csak akkor kezdett működni, amikor változtattál az eredeti elképzeléseden? Mi volt a jelenet, és mitől állt végül össze?

Wirth Attila: A My Great Granddad ebből a szempontból kakukktojás a munkáim között, ami elsősorban a témájából fakad. Általában kész, kőbe vésett forgatókönyvvel ülök neki egy filmnek, itt viszont az elején nem volt más a kezemben, csak maga a mondanivaló és a dalszöveg. Azt hiszem, minden autista gyermeket nevelő szülőben ott dolgozik az a csendes félelem, hogy mi lesz a gyermekével, ha ő már nem lesz – hogyan fog beilleszkedni a társadalomba, és hogyan tekintenek majd rá. Valahol ezt a bennem lévő félelmet próbáltam kiadni magamból ezzel a filmmel. Szóval az egész egy erős érzelmi kitörés hirtelen lenyomata volt.

Ami a siratójelenet után még hiányzott

Pont emiatt menet közben épült fel a film íve. Folyamatosan születtek meg azok a szituációk, amelyeket meg akartam mutatni. Ez egyébként az MI-filmezés egyik óriási előnye. Ha egy adott helyszínen vagy hangulatban eszedbe jut még egy fontos gondolat, nem kell hatalmas költséggel – és tonnányi elégetett benzinnel meg kerozinnal – visszautaznod egy pótforgatásra.

Hogy a konkrét kérdésre is válaszoljak: itt nem egy-egy jelenet volt az, amit finomítani kellett, hanem a dramaturgia. Eredetileg a siratójelenet lett volna a film végi csúcspont, de amikor összeraktam, éreztem, hogy még nem megy át teljesen az üzenet. Hiányzik valami az ívből. Ekkor került bele az a jelenet, amikor a fiammal elsétálunk a „meg nem értett ember” sírjához a napraforgótáblában. A napraforgó ugyanis az utóbbi években a rejtett fogyatékosságok, a speciális figyelmet igénylő emberek nemzetközi szimbólumává vált. Ettől az egy plusz jelenettől állt össze a film valódi súlya.

Érdekesség, hogy ugyanez a vadnyugati közeg adta később a saját belső feloldásomat is. A mély dráma után az érzelmi skála másik végén elkészítettem a You Could Be Mine című abszurd western-komédiát.

Ott már tényleg gyakran kellett egy-egy jelenetben újratervezni dolgokat, mert egy vizuális gag vagy elsőre nem ütött akkorát, vagy épp adta magát, hogy még tovább fokozzuk az irtózatos blődségeket.

Mi marad a vágóasztalon?

mivagyunk.hu: Mi alapján vágsz ki egy olyan képet, amely önmagában látványos, de a filmben valamiért mégsem működik? Tudsz mondani egy példát a saját munkádból?

Wirth Attila: Szerencsére ez elég ritkán fordul elő, és ebben sokkal könnyebb dolgunk van, mint a hagyományos filmkészítésnél, mert már egy jóval korábbi fázisban látjuk, ha valami nem fog működni.

A saját filmes közösségünkben is tudatosan edukálunk arra, mekkora előnye van az alapos előzetes tervezésnek. Ha lépésről lépésre építjük fel a karaktereket, a helyszíneket, a látványvilágot és a hangokat, már nagyon korán kiszűrhetők azok az elemek, amelyek nem szolgálják a történetet. Ennek két nagyon gyakorlati oka is van. Egyrészt bár az MI-filmezés fajlagosan olcsóbb a hagyományos forgatásnál – még ha néha egy B-rollt egyszerűbb és olcsóbb is lekapni egy mobiltelefonnal –, a csúcsminőségű generatív modellek így is komolyan meg tudják terhelni a büdzsét. Másrészt az MI-videógenerálás rendkívül erőforrásigényes folyamat, és ha tehetjük, ne pazaroljuk ezeket az erőforrásokat felesleges körökre. Így a legtöbb felesleges, nem működő kép már a moodboardnál kiesik. A maradék 95 százaléka pedig még a kiinduló állóképek generálásánál.

Persze így is előfordul, hogy a vágás során kell megválni látványos snittektől.

A hadiárvákról szóló kisfilmemben például annyira erős és hatásos volt a zene, hogy azon semmiképp nem akartam változtatni. Viszont a gyorsabb vágások mellett egyszerűen nem működött a film drámaisága, így több jól sikerült képet is ki kellett hagynom.

Egy most készülő kisfilmemnél pedig ismét a dramaturgia szólt közbe. Papíron és állóképekben is remekül működött egy karakterépítő rész, de mozgóképen túl hosszúra nyúlt ahhoz képest, amennyit valójában hozzátett a történethez.

A lényeg viszont az, hogy a hagyományos filmkészítéssel szemben nekünk megvan az a szabadságunk, hogy az ilyen „zsákutcákból” sokkal hamarabb és kisebb veszteséggel tudunk kitolatni.

Mi marad meg a vetítés után?

mivagyunk.hu: A GenFilm Awards szervezőjeként mit keresel egy pályaműben, amit a technikai kivitelezés önmagában nem árul el? Mi az, amitől egy film a vetítés után is veled marad?

Wirth Attila: Alapvetően a reklámszakmából jövök. Sőt, a filmes munkáim több mint 90 százalékát ma is reklámfilmek teszik ki. Ott pedig elengedhetetlen, hogy az érzékekre és az érzésekre is hassunk – és én alapvetően ugyanezt keresem a fesztiválra beérkező filmekben is.

Személy szerint sokkal elnézőbb vagyok egy olyan alkotással, amelyik technikailag még nem feltétlenül hibátlan, ha megvan benne az az érzelmekre ható plusz. Vagy egyszerűen csak egy nagyon nagyot tudok rajta nevetni. Magamban ezeket mindig magasabbra értékelem.

A zsűrizésnél, sőt már a zsűri összeállításánál is – bár a teljes összetétel minden negyedéves periódusban valamennyire változni fog, és az állandó tagok mellett vendégzsűritagok is lesznek – nagyon igyekszünk figyelni arra, hogy minél szélesebb spektrumból válogassunk, sokféle nézőponttal. Vannak olyan tagok, akik kifejezetten a technikai megoldásokra figyelnek. Mások a szövegre, dramaturgiára helyezik a hangsúlyt, náluk ezek az elsődleges szempontok – nálam ez más. Ugyanakkor nem mehetünk el amellett sem, hogy a GenFilm Awards koncepciójában alapvetően különbözik más MI-filmfesztiváloktól.

A speciális készségek elismerése

Az MI-filmes kurzusunkon találkoztunk azzal a jelenséggel, hogy az egyik diák csodálatosan épít karaktert, a másik fantasztikus világépítésben, a harmadiknak pedig remek forgatókönyvei vannak. Tehát egy-egy részterületben kiemelkedően ügyesek, de egészként még nem áll össze annyira az anyaguk, hogy egy 1–2000 nevezést számláló fesztiválon akár egy 50–100-as szűkített listára felkerüljenek. Emellett jött egy másik felismerés is. Míg a hagyományos filmfesztiválokon külön elismerik a legjobb főszereplőt, mellékszereplőt, operatőrt vagy világosítót, addig az MI-filmezésben is rengeteg olyan apró technikai részlet és komoly szakmai készség jelenik meg, amelyekkel más fesztiválok egyáltalán nem foglalkoznak. Így ezeknek az alkotóknak a munkáját senki nem ismeri el. Ezért nálunk a klasszikus fődíjak mellett pontosan ezeknek a speciális készségeknek az elismerésére is kiemelt figyelmet fordítunk.

Ezzel talán – sőt remélem – azt is elősegíthetjük, hogy a más-más területen erős alkotók egymásra találjanak, és a jövőben együtt dolgozzanak. Így pedig nemcsak azt a szükséges pluszt ugorhatják meg, amivel a filmjeik magasabban rangsorolnak, hanem valóban kiemelkedő alkotásokat is létrehozhatnak.

Ma már ugyanis az sem számít, ha te egy budapesti albérletben ülsz, az egyik alkotótársad Malajziában, a harmadik pedig egy walesi pincében.

Egy prompt és egy film között

mivagyunk.hu: Az AI Éjszakáján Szakács Szilviával közösen szerepeltek. Mivel készültök, és mire szeretnéd, hogy a közönség különösen figyeljen a bemutatótokon?

Wirth Attila: Az „Egy ChatGPT-promptból még nem lesz film” címet adtuk az előadásunknak, amelyben konkrét, gyakorlati példán keresztül mutatjuk meg a különbséget a kezdő próbálkozások és a valódi, professzionális MI-filmgyártás között. Végigmegyünk azon, hogyan juthatunk el a véletlenszerű, „nyomkodjuk a gombot, hátha jó lesz” típusú generálástól a tudatos karakterkonzisztenciáig, a megtervezett látványvilágig és a valódi rendezői szemléletű történetmesélésig.

Amire pedig különösen szeretnénk, hogy a közönség figyeljen, hogy az MI nem helyettesíti a kreatív víziót, a rendezői döntéseket vagy a dramaturgiát. Viszont ha tudatosan és fegyelmezetten irányítod a folyamatot, elképesztő módon felerősíti mindazt, ami alkotóként a fejedben van. Azt szeretnénk, ha a nézők a végén ne csak a látványos trükköket látnának a képek mögött, hanem azt a komplex alkotói munkát is, ami egy valódi filmet összetart.

Az interjúsorozat közös kérdése

mivagyunk.hu: Mi az az egy kérdés, amit szerinted mindenkinek fel kellene tennie magának az MI korában?

Wirth Attila: „Valóban értelmes dologra használod-e a mesterséges intelligenciát?”

Tanulási fázisban vagy első belépőpontként teljesen rendben van, ha cicás képeket generálsz. Vagy felteszel néhány kérdést a nagy francia forradalomról, mert már megkopott, amit anno történelemórán tanultál. De ha innen nem tudunk továbblépni, akkor felmerül a kérdés – valóban szükséges használnunk ezeket az erőforrásokat, hogy legeneráljuk az 1320. cicás képet, vagy nem lett volna elég egy Google-keresés, neadjisten leemelni a polcról egy lexikont? Ha csak egy 1984-es Hahota magazin szintjén mozgó (vagy éppen onnan „kölcsönzött”) vicccsokrot akarunk ráönteni a közösségi médiára – vagyis gyártjuk a végtelen AI slopot –, azzal pontosan mit érünk el az erőforrások felesleges elégetésén túl?

Ez az interjú az AIéjszakája 2026 előadói interjúsorozatának része. A mivagyunk.hu a november 27-i veszprémi rendezvény médiapartnere.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük